Bartók 1914
01 Jan 2024 |

Kovács Márton

Kovács Márton

Zenei tanulmányaimat az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdtem. Tanáraim voltak Szabó Attila, Okos Tibor, Boda Márta, Sturmann Jenőné „Toncsi”. A középiskolai tanulmányaimat a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolában végeztem Salamon Bea és Blaskó Csaba kezei alatt. Felsőfokú diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztem népi hegedű tanszakon, ahol Jánosi András, Ökrös Csaba, Vizeli Balázs és Árendás Péter voltak a tanáraim.

A Magos mellett számos más sikeres zenekar hegedűsének is mondhatom magam, mint a Budapest Mezőség Band, Zsikó zenekar és Eszterlánc zenekar.

Pedagógusként már 8 éve tanítok népzenét a tordasi Sajnovics János Egyesített Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményben, illetve 2016 óta a 17. kerületi Bartók Béla Zeneiskolában is.

Tanítványaim kiemelkedően teljesítenek országszerte koncerteken és versenyeken.  Nagy büszkeségem a Fölszállott a Páva című tévés tehetségkutató versenybe is bekerült Gatyamadzag zenekar és Tóth Zsófi szóló hegedűs.

Pedagógus szülői neveltetésem révén egyik legfontosabb célom a népzene megismertetése és megszerettetése a gyermekek és fiatalok körében.

2013-ban népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima díjban részesülhettem, majd 2018-ban az első helyen végeztem a balatonfüredi Anna-bál prímásversenyén.